FANDOM


A The Black and White Love Story (rövid: Love Story) egyik fontos szereplője, illetve feltűnik a Sober Addiction című könyvben is.

Általános Szerkesztés

New York-i származású, a múltjáról nem sokat tudni. Néhány évvel idősebb az egyik barátjánál, Gabriel Stanford-nál, akivel még középiskolában ismerkedtek meg. Később ebből az ismeretségből született az elhatározás, hogy Jack együttest akar alapítani, amire egész életében vágyott. Évek és buktatók hosszú sora után végül ez a vágya teljesül is.

Baráti kör Szerkesztés

Ugyan széles ismeretségi körrel rendelkezik, de a közelebbi barátai egyrészt az együtteséből valók, valamint jó viszonyban van Joe Ludlow-val is.

Szerelmi élet Szerkesztés

Nem a cukormázas érzelmek embere, leginkább szexpartnerek szerepelnek a listáján.

Személyiség Szerkesztés

Nyers, szókimondó, ugyanakkor közvetlen személyiség. Lételeme a viccelődés és a humor, viszont ha veszélyben érzi magát, vagy másokat, akikhez közel áll, határozottan és keményen képes fellépni. Életstílusa nem sokat változott a kora ellenére sem, afféle metál-hippi életet él.

Idézetek Szerkesztés

„...told le az arcodat a Hétszázhatosba és igyunk meg egy sört!”

„...egyébként is csodálatos egy faszi vagyok, de azért hiányzik néha, hogy én is beszálljak a muzsikába.”

„Aki ennyire fából van, az menjen el fűtőanyagnak egy zárdába!”

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.